A GA Budapest

együtt működik a KÉK-kel és a FUGA-val.

kek

A KÉK egy építészek által létrehozott szervezet, amelynek célja, hogy a magyar kortárs építészet láthatóbb legyen össztársadalmi szinten, valamint megtalálja helyét a nemzetközi építészet színterén is. Számos rendezvényével a KÉK ma a legaktívabb civil szervezet az urbánus-építészeti témakörben Magyarországon. Az általa életre hívott 100 éves házak rendezvénysorozat és az Építészeti filmnapok a budapesti kulturális élet fontos részévé váltak.

fuga

A FUGA a Budapesti Építész Kamara építészeti központja. Az építészet, a várostervezés és más művészetek közvetítőjeként definiálja magát. A Ferenciek tere, Budapest egyik legnyüzsgőbb tere, közelében található FUGA az építész könyvesboltjával és a kulturális és kiállító programjával a hét minden napján nyitva áll látogatói számára. A FUGA előadások és workshop-ok lebonyolítására nyújt lehetőséget.

Budapest

2010 óta a guiding architects hálózat tagja.

A guiding architects építészeti sétákat és utakat szervező nemzetközi hálózat, amelynek tagjai független cégekként saját régiójukban illetve városukban szakszerűen szervezett építészeti túrákat kínálnak. A kalauzolások alatt aktuális építészeti fejleményeket, a városépítési kontextust, a szociális és politikai hátteret és egyéb témákat mutatunk meg szakmailag alapos és egyben szórakoztató módon. Az 1990-es évek végén Berlinben, Hamburgban és Barcelonában született meg a guiding-architects ötlete, amelyből azóta egy 40 városból álló hálózat nőtte ki magát. Éves találkozóink voltak eddig Zürichben, Berlinben, Bécsben, Portóban, Rómában, a Ruhr-vidéken, Barcelonában, Athénban, Dubaiban, Isztambulban, Koppenhágában, Torinóban, Santiago de Compostela-ban és Velencében. A 2018-as éves találkozó Budapesten lesz.