12 Jun NEMZETKÖZI ÉPÍTÉSZETI DÍJAT NYERT KÉT BUDAPESTI METRÓÁLLOMÁS
Miután 2014-ben a sporaarchitects által tervezett Fővám téri és Szent Gellért téri iker-metróállomások megnyerték az Architizer A+ díját az állomások kategóriában, 2015-ben az archdaily.com által rendezett Building of the Year díját is megszerezték középületek kategóriában.
Hosszadalmas és kevésbé ünnepélyes volt viszont az út a teljes negyedik budapesti metróvonal központi megnyitójáig. Az első vonal 1896-os felavatása után 70 éven keresztül alig történt valami a magyar főváros földalatti közlekedése terén: a második vonalat 1970-ben, a harmadikat 1976-ban adták át, majd 2014-ben a negyediket
A tíz megállóból álló legújabb metróvonal két pályaudvart köt össze, és sűrűn lakott, eddig metróközlekedéssel nem rendelkező budai városrészeket is kiszolgál. Az összes állomásra egységes koncepciót dolgoztak ki, amely szerint a látszóbeton-építményekbe minél több természetes fény jusson. Az eredmény pedig az lett, hogy óriási és sokszínű terek keletkeztek. A leglátványosabb megoldást a Duna két partján létesült iker-állomások adják: a hatalmas vasbetongerendák látszólagos összevisszasága ellenáll a föld- és talajvíznyomásnak.
A Gelesz András tervezte Móricz Zsigmond körtéri állomás más utat választott a tágas terek érvényesítésére: az utasok a felszínről a mélybe haladva egy félsötét, kék fénnyel megvilágított úton keresztül érkeznek a szikrázóan világos peronra, amelynek oldalfalai az összes alap- és komplementer színben világítanak.